Újabb győzelem a férfi NBII-ben

Újabb győzelem a férfi NBII-ben

Újabb győzelem a férfi NBII-ben

NBII-es felnőtt férfi csapatunk újabb két pontot húzott be hazai pályán! Ezúttal a Dunaújvárosi AC volt a vendégünk, és az izgalmas, gólzáporos mérkőzésen magabiztos játékkal sikerült győznünk. Ifjúsági csapatunk is itthon tudta tartani a két pontot.

Felnőtt csapatunk, és a dunaújvárosiak a mérkőzés első 20 percében fej-fej mellett haladva küzdött. A fiúk jó formában, remek egyéni megoldásokkal, jól összehangolt támadásokkal az első félidő végére felülkerekedtek az ellenfélen. A második játékrészben is maradatunk a jó formánkban, így aztán végig uralva az eseményeket, megnyertük az összecsapást.

Takács László edző: “Az előző héten a minket legyőző Kalocsát múlta felül a Dunaújváros, ezért roppant nehéz mérkőzésre számítottunk. A támadásaink ötletesek gyorsak és precízek voltak, de a védekezésünk még mindig nem tetszik, nem elég agresszív. Ettől függetlenül 50 percet uraltuk a mérkőzést. Egy 10 perces megingásunk volt, de rendeztük sorainkat és újra visszaállt a nagyobb különbség a két csapat között. Gratulálok a csapatnak a mutatott játékhoz.”

NBII felnőtt férfi, szeptember 26.
RKC – Dunaújvárosi AC
36-28 (félidő: 21-17)

Gólszerzők: Bojtor Dávid: 8, Horváth Richárd: 6, Lebár Bence: 6, Bazsó Péter: 6, Brezovszky Barnabás: 5, Magyar Barnabás: 3, Csomós Lóránt: 1, Kovács Bence: 1.

Ifjúsági csapatunk is ezen a napon mérkőzött, ugyancsak a Dunaújvárosi AC ellen. A győzelmet egy gól különbséggel sikerült megszereznünk. Takács László edző: “Sajnos a múlt heti meccshez képest nem láttam változást. Ugyanolyan akarat gyenge védekezéssel rukkoltunk elő, mint az első két fordulóban. Legalább 10 évet öregedtem a 60 perc alatt. Gratulálok a győzelemhez, de csupán ez volt pozitívum.”

Férfi ifjúsági, szeptember 26.
RKC – Dunaújvárosi AC
41-40 (félidő: 18-19)

Gólszerzők: Bazsó Péter: 11, Kovács Bence: 7, Kanyar József: 6, Horváth Dávid: 6, Szentgyörgyi Gergő: 3, Csomós Lóránt: 3, Tóth Tamás: 3, Buzás Kristóf: 2.

Gratulálunk mindkét csapatunknak! A fiúkkal hazai pályán legközelebb október 17-én találkozhatnak szurkolóink, akkor a Hőgyész csapatát fogadjuk a Nagyatádi Városi Sportcsarnokban 16 órától.

leave a comment

Create Account



Log In Your Account