Három férfias mérkőzés – három győzelem

Három férfias mérkőzés – három győzelem

Három férfias mérkőzés – három győzelem

Férfi csapataink a Bajaiakkal küzdöttek meg ezen a hétvégén; a felnőttek, az ifjúsági csapat, és a serdülők is győzedelmeskedtek, megérdemelten maradtak Nagyatádon a pontok.

NBII-es férfi csapatunk a bajnokesélyes Baja felnőtteit fogadta a Nagyatádi Városi Sportcsarnokban. A mérkőzés nem teljesen a mi diadalmaskodásunkkal indult, az ellenfél 4 góllal is elhúzott. Ezt nehéz munkával behozták a hazai fiúk, olyannyira, hogy a szünetre egy gólos előnnyel mentünk el pihenni. A második félidő elején erősen játszott férfi csapatunk, de egyik pillanatról a másikra, egyik hibából a következőbe esett csapatunk és a bajai legények megintcsak elhúztak 4 góllal. A nagyatádiaknak végül mind mentálisan mind pedig fizikailag sikerült saját maguk és az ellenfél fölé kerekedni: először feljöttünk az duna-pariakra, majd a hajrában megtáltosodva, remek csapatjátékkal végül két góllal győzedelmeskedtünk felettük.

Takács László vezetőedző a következőket mondta el a meccsről: “A mérkőzés előtt sok információt gyűjtöttem  a Baja csapatáról, és az tapasztaltam, hogy a bajnokság megnyerésének egyik legfőbb várományosa érkezik hozzánk. A mérkőzés első felében védekezésben nem igazán találtuk a lövő távolságot, ennek köszönhetően az ellenfél 4 góllal elhúzott. Amint támadásban feljavultunk, és szélességi játékot játszottunk, és a páros kapcsolatok megvoltak, akkor sikerült felzárkóznunk. A 2. félidő elejét jól megnyomtuk, így sikerült 3 góllal ellépnünk az ellenféltől, ekkor azonban az érthetetlen hibák sorozata miatt az ellenfél 4 góllal elhúzott. Van 2 sérült játékosunk a belső posztokon, akik most nagyon hiányoztak, ennek ellenére mentális erőnket bizonyítja, hogy Kiskőröshöz hasonlóan hátrányos helyzetből fordítani tudtunk. Reméljük, hogy jövő héten sikerül a mai jó játékhoz hasonlóan Kalocsáról is elhozni a 2 pontot. Kiemelném Bojtor Dávidot és Soós Rómeót, valamint Karsai Gábort, aki a végén fontos lövéseket védett.”

NBII felnőtt férfi (október 6.)
RKC – Bajai KSE
33-31 (félidő: 14-13)

Jegyzőkönyv
Gólszerzők: Bojtor Dávid: 12, Soós Rómeó: 7; Kozics Attila: 3; Horváth Gergő: 3; Talián Bálint: 3; Kozics László: 2; Tóth Simon: 2; Takács László: 1.

Férfi ifjúsági III. osztályos csapatunk is a Baja ellen lépett pályára, majd végre győztesként hagyta el azt. Jeszencsák Edvin a következőket nyilatkozta a mérkőzésről: “Egy kétesélyes mérkőzésnek gondolt találkozón, sikerült összpontosított és jó játékkal itthon tartani a pontokat. A kezdeti szakaszban a kihasználatlanul maradt helyzeteink miatt, az első félidő közepéig egymás mellett haladtunk, majd a hibát kijavítva 5 gólos előnnyel zártuk az első félidőt. A jellemzően hatékony védekezésünknek, és támadásainknak köszönhetően a második játékrészben is, leginkább a mi akaratunk érvényesült a pályán, így izgalom nélkül nyertük a mérkőzést. Külön öröm volt, azt gondolom minden játékos számára is, hogy végre az emberelőnyös percek valóban előnyt jelentettek számunkra, az emberfölényben véghezvitt játékainkat hibátlanul oldottuk meg, amely szintén hozzájárult a nagyarányú győzelemhez. Gratulálok a csapatnak, köszönjük a nézőtéri bíztatást!”

Férfi ifjúsági III. osztály (október 6.)
RKC – Bajai KSE
30-20 (félidő: 14-9)

Jegyzőkönyv
Gólszerzők: Tóth Simon: 8; Csomós Domonkos: 8; Szentgyörgyi Gergő: 4; Czene Benjamin: 4; Horváth Dominik: 3, Kanyar József: 1; Pitz Bence: 1; Radák Soma: 1.

Takács László nem csak a felnőtt csapat élén áll, hanem az RKC fiú serdülő csapatát is ő edzi, készíti fel a megmérettetésekre. Ezen a hétvégén ők is hazai pályán mutatták meg, hogy mi tudnak, és nagyon ügyesen meg is mutatták ezt: ők is győzedelmeskedtek a Baja fölött. Edzőjük a következő gondolatokkal jött le a pályáról: “Az első olyan mérkőzésünk volt, ahol reálisan a győzelmet tudtuk megcélozni. A fiúk éltek is ezzel a lehetőséggel, Azt kértem tőlük, hogy lehetőleg minél nagyobb arányú győzelmet arassunk, és tiszteljük játék közben az ellenfelünket. Ebben némi hiányérzetem maradt, de ennek ellenére örülök a 2 pontnak. Remélem, hogy sikerül ezen az úton tovább haladnunk. Sokat kell még tanulnunk, ezen vagyunk.”

Fiú serdülő III. osztály (október 6.)
RKC – Bajai KSE
43-20 (félidő: 22-7)

Jegyzőkönyv

Gratulálunk mindhárom csapatunknak, szép volt fiúk! Csapataink legközelebb október 20-án játszanak hazai pályán, akkor a Holler UFC-t fogadjuk. Október 12-én Kalocsára utaznak a fiúk. Hajrá RKC!

leave a comment

Create Account



Log In Your Account



loading