Hármas győzelem a férfiaknál

Jól mentek férfi csapataink a hétvégén; a felnőttek Csurgóról, az ifjúsági és serdülő csapataink pedig Paksról hozták haza a győzelemért járó pontokat.

NBII-es felnőtt férfi csapatunk a szomszéd vár, a Csurgói KK U23-as csapata ellen lépett pályára idegenben. A két pontért, a megérdemelt győzelemért utaztak, és bár az első félidő nehézségei, hiányosságai után a második játékrészben remek játékkal hozták a győzelmet. Takács László edző a következőket nyilatkozta: “Az első félidőben csupán a védekezésünkkel lehetek teljesen elégedett, hiszen 10 gólon tudtuk tartani a hazaiakat. A támadójátékunkban viszont nem mertük felvállalni az átlövéseket, az egy-egyeket. A második félidőre jelentősen feljavult a támadójátékunk, sok átlövéses gólt szereztünk, sikerült levédekeznünk az ellenfél sokmozgásos játékát, így lényegében azt mondhatom, hogy simán hoztuk a kötelező 2 pontot.”

NBII felnőtt férfi (november 10.)
Csurgói KK U23 – RKC
24-28 (félidő: 10-10)

Jegyzőkönyv
Góllövők: Takács László: 11; Bojtor Dávid: 6; Magyar Barnabás: 4; Kozics Attila: 3; Soós Rómeó: 2; Horváth Gergő: 2.

Ifjúsági és serdülő csapataink együtt utaztak Paksra, ahol mindkettő mérkőzést megnyerték a fiúk. Jeszencsák Edvin edző kísérte el őket a megmérettetésre, olvassátok el összefoglalóját az ifjúsági mérkőzésről: “A csapat legfontosabb feladata az volt, hogy az előző fordulóban a Siklós ellen bemutatott halvérű pályán tartózkodás alakuljon át egy bajnoki mérkőzéshez méltó vérmérsékletre. Nagy öröm volt számomra, hogy ez teljes mértékben sikerült. Még a hosszú utazás sem tartott vissza minket attól, hogy ebből bármi is megmutatkozzon játékunkon, így sikerült egy szoros, izgalmas mérkőzést játszani egy hozzánk hasonló, viszont a mezőnyök tekintetében szélesebb paddal rendelkező csapat ellen. Ami a legnagyobb öröm számomra, hogy azt az akarást és hozzáállást sikerült 60 percig tartani, ami mindig is jellemző volt erre a csapatra. Meggyőződésem, hogy ez, valamint Karsai Gábor parádés kapusteljesítménye volt a győzelem kulcsa. A végjátékot 3 gólos előnnyel kezdtük, amiből a végére egyet tudtunk megtartani. Ha ilyen hozzáállással mérkőzünk meg a következő ellenfelünkkel, a Hőgyésszel, akkor nem leszek elégedetlen még egy esetleges vereség esetén sem, de természetesen hazai pályán elsődleges célunk, hogy itthon tartsuk a pontokat. Gratulálok mindenkinek, ez egy igazán férfias csapatmunka volt.”

Férfi ifjúsági III. osztály (november 10.)
PKSE Paksuli – RKC
26-27 (félidő: 7-13)

Jegyzőkönyv
Góllövők: Pitz Bence: 6; Horváth Dávid: 6; Bogdán Soma: 5; Szentgyörgyi Gergő: 4; Czene Benjámin: 3; Kanyar József: 2; Horváth Dominik: 1.

Serdülőinket most nem tudta Takács László edző elkísérni, hiszen ő Csurgón a felnőttekkel játszott. Ellenben Jeszencsák Edvin a fiatalabbakat is szárnya alá vette, és végül egy győzelemről tud beszámolni most nekünk: “A borús időben történt hosszú utazás, vagy talán egyéb okokból kifolyólag nehezen lendültünk játékba, de ennek ellenére a mérkőzés jelentős időtartama alatt a mi akaratunk érvényesült. Eleinte több eladott labdával, kimaradt gólhelyzetekkel, a hátsó sorban túlvédekezéssel könnyítettük meg ellenfelünk dolgát. Majd a folyamatosan érezhető játékba lendülést követően a gólhelyzetek kialakítása, és azok értékesítése percről-percre feljavult. A védekezésünk is egyre pontosabbá és hatékonyabbá vált, melynek köszönhetően 4 gólos előnnyel zártuk az első félidőt. A második játékrészben az első félidő hibáit minimalizálni tudta a csapat, és ráadásként a kapus teljesítményünk is jelentős mértékben feljavult. Kaptunk pár elkerülhető gólt, de ennek ellenére megérdemelten, nagy különbséggel hoztuk haza a két pontot. Gratulálok a fiúknak, és Takács László edző kollégának!”

Serdülő fiú III. osztály (november 10.)
PKSE Paksuli – RKC
17-30 (félidő: 10-14)

Jegyzőkönyv
Góllövők: Medeg Marcell: 8; Koósz Donát: 6; Szentgyörgyi Gergő: 5; Pitz Bence: 4; Kanyar József: 4; Széplábi Engelbert: 2; Tóth András: 1.

Gratulálunk a fiúknak! Következő mérkőzések:
Felnőttek: RKC – Hőgyész, november 16., 16 óra
Ifjúsági: RKC – Hőgyész, november 16., 18 óra
Serdülő: RKC – Csurgói KK II., november 13., 16 óra

leave a comment

Create Account



Log In Your Account