Elfogadott nevezések

Bár még javában tart a nyári szünet, az úgynevezett uborkaszezon, a háttérben zajlik a munka: a Rinyamenti KC leadta nevezéseit a 2017/2018-as bajnoki évadra, s a napokban meg is kapta a szükséges rajtengedélyeket a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

__________________________________________________________________________________________

A felnőtt csapatok tekintetében nem történt változás, hiszen a Mato Matijevic által irányított női együttesünk az NBI/B Nyugati–csoportjában áll rajthoz, míg a Madarász Péter vezette férfi alakulatunk az NBII Dél–Nyugati csoportjában indul. Fontos, hogy a 2018/2019-es idényben az NBI/B kétszer 12 csapatos csoportban (kelet, nyugat) kerül lebonyolításra, vagyis az előttünk álló szezonban a 10–14. helyen végzett csapatok kiesnek az NBII-be.

Az utánpótlás versenyeztetéssel kapcsolatban gyökeres változások következnek be, ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség a 2017/2018-as szezontól alaposan újraszervezi a korosztályos bajnokságokat. Ennek értelmében megszűnnek a junior bajnokságok, helyettük egy országos, egységes, ám három osztályra bontott ifjúsági bajnokság kerül bevezetésre. A Nemzeti Bajnokság első három osztályában szereplő klubok kötelesek az ifjúsági bajnokság valamelyik osztályában csapatot indítani.

A Rinyamenti Kézilabda Club női vonalon az ifjúsági bajnokság II. osztályában szerepel majd. A nevezett csapatok keleti és nyugati ágon (12–12 csapat) kerülnek besorolásra, melyek körmérkőzéses rendszerben játszanak oda–visszavágós alapon. A 10–12. helyezettek a szezon végén kiesnek a III. osztályba, míg az első helyezettek jogot szereznek a 2018/2019. évi I. osztályban való indulásra.

Klubunk a férfi mezőny tekintetében az ifjúsági bajnokság III. vonalában áll rajthoz. Az alapszakaszban a csapatok területi alapon kerülnek besorolásra (6 x 12–12 csapat), melyek körmérkőzéses rendszerben játszanak oda–visszavágós alapon. A csoportok győztesei juthatnak fel az ifjúsági II. osztályba.

A serdülő bajnokságot szintén három osztályban írták ki, az ifjúságival teljesen megegyező lebonyolítási rend szerint. A Rinyamenti KC lány vonalon a II. osztályban száll majd harcba a helyezésekért. A serdülő bajnokságban új szabály, hogy csak a labdát birtokló csapat cserélhet, azonban ez az előírás nem vonatkozik a mérkőzés során megsérülő játékosokra.

Az ifjúsági bajnokság mindhárom osztályában 1999. január 1. és 2003. december 31. között született játékosok szerepelhetnek. Ez egyben azt jelenti, hogy a 2016/2017-es szezonban az 1997-es korosztály mellett az 1998-as is kiöregedett az utánpótlás–korosztályból. A serdülő bajnokság mindhárom osztályában 2002. január 1. és 2005. december 31. között született játékosok szerepelhetnek. A serdülő bajnokságban a korábbi éveknek megfelelően a játékidő 2×25 perc lesz.

Fontos szempont, hogy amennyiben azonos klub ifjúsági és serdülő csapata is játszik azonos napon, akkor legfeljebb négy olyan játékos lehet, akik mindkét mérkőzésen szerepelhetnek. Ha öt, vagy annál több játékos kerül egy napon mindkét mérkőzésen a jegyzőkönyvbe, az jogosulatlan szereplésnek minősül. Ebben az esetben automatikusan az ellenfél kapja a két pontot, 10–0-s gólkülönbséggel.

Az NBI/B-s felnőtt, az ifjúsági és a serdülő II. osztály küzdelmei a szeptember 9–10-i hétvégén rajtolnak, míg az NBII-s felnőtt és az ifjúsági III. osztály megmérettetései egy héttel később kezdődnek. A teljességhez tartozik, hogy felnőtt női együttesünkre szeptember negyedik hetében – várhatóan 20-án – már Magyar Kupa–mérkőzés is vár.

A nagyatádi fiatalok természetesen rajthoz állnak majd a Gyermekbajnokság, valamint a Kisiskolás Bajnokság mezőnyeiben is. A nevezési határidő Gyermekbajnokság esetén augusztus 18., míg a Kisiskolás versenyek első játéknapjára szeptember 14-e. E két versennyel kapcsolatban az MKSZ elsődlegesen nem eredményeket, eredményességet kíván megállapítani, hanem a sportolók számára a szakmai fejlődéshez szükséges mérkőzéstapasztalatot, mérkőzésrutin megszerzésének lehetőségét kívánja biztosítani.

© 2013 Rinyamenti KC | Minden jog fenntartva.