24 óra alatt két bajnoki

24 óra alatt két bajnoki

24 óra alatt két bajnoki

Férfi ifjúsági csapatunk március első két napját a pályán töltötte. Mindkétszer nehéz ellenfél várt rájuk, és bár hazai pályán hazai közönség előtt játszottak, pontot nem sikerült itthon tartani. Kiadtak magukból mindent, tisztességgel helyt álltak. Mesteri elemzés következik.

Férfi ifjúsági III. osztály (március 1.)
RKC – Bácska SZSE
16-25 (félidő: 10-11
)
Jegyzőkönyv

Férfi ifjúsági III. osztály (március 2.)
RKC – Kalocsai KC
21-31 (félidő: 9-15)

Jegyzőkönyv

Jeszencsák Edvin, a csapat vezetőedzőjének kimerítő összefoglalóját olvashatjátok:

A forgatókönyv szerint, hasonlóan az őszi szezonhoz, azzal a számunkra kedvezőtlen plusz teherrel kellet szembe néznünk ezen a hétvégén, hogy két bajnokit kellett megvívnunk 24 óra leforgásán belül. A bajnokság felén túl vagyunk, ezért ismerjük, az erőviszonyokat tisztában vagyunk azzal, hogy a mezőny jóval erősebb a tavalyinál. Nagyjából a tabella 8-14. helyen állomásozó csapatok olyan erőarányok viszonyában küzdenek ebben a bajnokságban az 1-7. helyezett csapatokkal szemben, (mi jelenleg a 10. helyen tartózkodunk), mintha pl. egy NB-II-es felnőtt csapat küzdene az NBI/B közép és alsóházával. Talán azt sem baj ha emlékeztetőül megjegyeznem, hogy csapatunk négy meghatározó játékosa egyetemi, főiskolai tanulmányok folytatása miatt, csak heti egy alkalommal tudnak  részt venni a hétközi felkészüléseinken. Elnézést kérek, hogy a szokásostól eltérő módon hosszasabbra sikerült fognom az összefoglaló bevezetését, azért tettem, mert szeretném, kinyitni azon kézilabdát szerető sportbarátainknak a szemét, akik leginkább csak a számok tükrében, vagy éppen az utolsó 10 percet végignézve, a mezőny erőviszonyait távolról sem ismerve formálnak véleményt a csapatomról.

Jöhetnek a számok. A fentiek tükrében, a mínusz 19-es gólarány és főként a Bácska ellen, a második félidőben kimaradt számtalan kimaradt ziccer ellenére dicséret jár mindenkinek! Mindkét ellenfelünk erősebb nálunk, mindkét ellenfelünk élni volt képes ezzel, így a két mérkőzésből egyetlen pontot sem tudtunk itthon tartani. Ettől függetlenül a mieink, minden tőlük telhetőt megtetettek azért, hogy ámbár vesztesként, de emelt fővel hagyhassák el a küzdőteret! Egyetlen kisebb szemlesütésre okot adó esetünk fordult elő a 120 perc alatt, amely egy szövegelés miatti 3. kétperces kiállítás büntetésében és így végleges kizárásban öltött testet. A történteket megbeszéltük, ezt és a helyzeteink eredményesebb kihasználásának javítását tűztük ki célul a folytatásban.

A Kalocsa elleni mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy akármilyen fáradt is a csapat, akármennyire is fájnak még a tegnapi, Bácska ellen szerzett kisseb és nagyobb sérülések -Karsai Gábor, első számú kapusunk például olyan jellegű sérülést szenvedett, hogy kispadon kellett végig ülnie a találkozó t- mindent megteszünk azért, hogy a lehetőségeinkhez mérten a lehető legnagyobb mértékben ellenállunk a bajnokság egyik legerősebb csapatának.

Ez sikerült is, mindenkinek helyén volt a szíve ezen a hétvégén is, amihez itt is gratulálok! Ismét kiemelném mindkét kapusunk teljesítményét és a kiváló küzdőszellemet!

Gratulálok ellenfeleinknek is, megérdemeltem győztek és köszönjük a lelkes nézőtéri tapsokat!

A következő fordulóban a bajnokságot vezető Komló otthonába látogatunk.

leave a comment

Create Account



Log In Your Account



loading